XXI. Séfbál a Hotel Benczúrban

2019. február 9-én szombaton került megrendezésre, a XXI. Séfbál az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete és a Hotel Benczúr közös szervezésében.

A XXI. Séfbál szlogenje

„A GYÖKEREK ADNAK TARTÁST”

volt, mellyel a szervezők a gasztronómiai hagyományaink megőrzésére szerették volna felhívni a figyelmet.

Minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy a teltházas rendezvényen újra jó volt Séfnek lenni, hiszen ez a nap tényleg rólu(n)k, a Séfekről szólt!

A vendégeket a Hotel előtt felállított óriás bogrács (Bográcsbrigád.hu), forralt bor és házi Benczúr pogácsa fogadta. A bejárat felé közeledve pedig fanfár üdvözölte az érkezőket.

Erkezes van…

Közzétette: Asztalos István – 2019. február 9., szombat

Aki a regisztráción és a Séfek tiszteletére felállított „diadalíven” is túljutott, arra welcome drink és a szakmai kiállítók asztalai várta.

A bál hivatalos megnyitóján az est háziasszonya, Kovács Beatrix üdvözölte a résztvevőket, akinek búgó hangja és személyisége mindenkit azonnal magával ragadt.

A Hotel Benczúr részéről Varga Tamás az AÉSZ Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd rátért arra, milyen nagy örömmel fogadta a XXI. Séfbál megrendezésének lehetőségét. Egyben üdvözölte az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének partnerségét, melyet a jövőben szeretnének elmélyíteni, mert a szálloda célkitűzései éppen egybeesnek a Séfklub szakmai törekvéseivel.

A bál alapítója Nemeskövi Dénes a köszöntő beszédében elmondta, hogy ezelőtt húsz esztendővel Gyurasza János Úrral azon gondolkodtak, hogy jó lenne egy vadászbált szervezni, amiből végül <egy külföldi példát figyelembe véve> a mai Séfbál lett. Egyúttal elmondta, mekkora öröm azt látni, hogy a szervezőknek az idei évben még több kollégát sikerült megszólítaniuk, hogy a bálon részt vegyenek. Szerinte ez a legnagyobb siker, mert így biztosan fennmaradhat az általuk alapított bál.

Ezután Asztalos István köszöntötte a bálra meghívott vendégeit. Ezt követően az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke, megnyitóbeszédében kitért arra, hogy:

„A MAI FELGYORSULT VILÁGUNKBAN IS ÉSZRE KELL TUDNUNK VENNI AZ ALÁZATBA BURKOLT SZAKMAISÁGOT, MERT EZ KÉPESSÉG A JÖVŐNK ZÁLOGA. A MAI ESTE IS BIZONYÍTJA, HOGY MENNYI KIVÁLÓ SÉF VAN AZ ORSZÁGBAN, AKIKNEK EGY AKKORA TAPSOT KÉREK, AMI ELHALLATSZIK A LEGUTOLSÓ ZSÍRGŐZTŐL ÁTITATOTT KONYHÁBA IS, HOGY AZOK A SÉFEK ÉS SZAKÁCSOK IS MEGHALLJÁK, AKIK MA NEM LEHETNEK ITT, MA ŐKET IS ÜNNEPELJÜK. EZ A NAP RÓLUK IS SZÓL, HISZEN EZ A SÉFEK LEGNAGYOBB ÜNNEPE!”

Elmondta továbbá, hogy a Séfklub programjai is mind-mind a hagyományok átmentését szolgálják. Meggyőződése, hogy szüksége van a magyar gasztronómiának és az országnak olyan brandekre, amelyek megmutatják kreativitásunkat, értékeinket és elkötelezettségünket, nem beszélve a program turizmusra gyakorolt pozitív hatásáról.

A megnyitóbeszédeket rulettezési lehetőség, zene, tánc, és stand up műsor követte.

A vacsora pontban nyolckor kezdődött. A több, mint huszonöt méteres büféasztalra a vacsorát, a teljesség igénye nélkül Tégel Imre, Varga Károly, Ortó Gyula, Takács József, Kovács Levente, Kiss Krisztián, Tanács Attila, Hajdú Zoltán, Jarábik Zoltán, Gyuris Gábor, Niczky Pál, Hegedűs Csaba, Molnár István, Lendvai Szilvia, Juhász Ádám, Tiszai Brigitta, Molnár István, Páger Erika, Horváth Katalin, Besze Erika prezentálta.

Részlet az előételekből…

Tégel Imre séf vezetésével 3 napon keresztül készült a páratlanul elegáns és jó ízeket felvonultató ültetett állófogadásos vacsora.

A vacsorát követően a segítő Séfek egyesével történő bemutatását szintén Tégel Imre vállalta fel, akik vastaps közepette sorakoztak fel a bálozók előtt.

A Séfbál hagyományaihoz igazodva Asztalos István az idei évben is átadta a „Séfek szent Grálját”, a vándorfakanalat, mely 1995 óta minden évben átadásra került. Ezt 2019-ben Ferenczi István kapta, elismerve ezzel az elmúlt közel tíz évben tett fáradozásait, ami miatt a Séfbál fennmaradhatott.

A díjazott Séf meghatottan és örömmel konstatálta, hogy meglepte a döntés, hiszen egyáltalán nem számított az elismerésre, de boldog, hogy sok év után végre, egy évre ő is megkaphatja a fakanalat.  

A hivatalos programot újabb zenés blokk, majd a tombola követte.A felajánlott nyereményeket felsorolni is nehéz lenne, de a díjak értékét jól példázza, hogy négy szállodai felajánlás is érkezett. A két személyes kuponok a győri Famulus hotelbe, a sárvári Spirit Hotelbe <melynek díját Borda AttilaSéf adta át>, és a Hotel Benczúrba <a felajánlását Gráf Attila vendéglátás igazgató adta át> szóltak, míg a Hungarikum Programiroda Hévíz, Miklós Beatrix igazgató asszony és a Puskás Labdarúgó Akadémia jóvoltából egy fantasztikus komplex fődíjjal és rengeteg kedves üzenettel emelte az est fényét.

A hivatalos programot az éjféli menü zárta. Innentől a zenéé és a táncé volt a főszerep.

Az este folyamán a Latin Lounge Duó és a Partyarts Showband zenélt, az Andrássy teremben pedig a rulett asztalnál lehetett szerencsét próbálni.

A XX. Séfbálról összességében elmondható, hogy sikerrel zárult, a szervezők megállapodtak abban, hogy 2020-ban újra megrendezik azt!

A XXI. Séfbálon készült további képek IDE KATTINTVA elérhetők!


A XXI. Séfbálon az alábbi ételeket lehetett kóstolni:

Előételek

  • Zöld diós füstölt kacsamáj bon-bon
  • Szarvasgerinc ananásszal
  • Korianderes avokádó céklachips, csíra
  • Bélszíntatár mákosguba toaston
  • Pácolt lazac, angol zeller, kaviár
  • Kakukkfüves – citromos marinált gomba, paradicsom con casse
  • Kakas terrine, ecetes paprika velő, mikró zöldségek
  • Ceviche (Perui kedvenc)

Levesek

  • Thai csirkeleves rákkal
  • Ökör pofája alföldiesen
  • Tiszai halászlé
  • Korhelyhalászlé
  • Tanács Attila minden mentes levese
  • Saláták
  • Nizzai saláta
  • Gőzölt borjúpogácsa, sütőtökös-almás pak-choi
  • Curry-csirke saláta

Főételek

  • Kakaós cékla rizottó, borjú karaj, grillezett raclette sajt
  • Szarvasgombás lasagne paradicsom salsa
  • Tanyasi csirkecomb nyalóka, gorgonzola, körte, riso tészta, dió
  • Langyos tavak tavirózsáján napozó békalába fehér szőlő levében, aranymazsolával mézes tejszínben, petrezselymes görbe gumóval
  • Marha trilógia- borda, szegy, köret
  • Rozmaringos kacsalabda, szalonnás-káposztás árpával
  • Tanács Attila 2x mentes ételek

Desszertek

  • Narancsos marcipán pop cake
  • Rainbow macaron
  • Pisztáciás mangó torta
  • Bourbon mogyoró mousse, sóskaramellel
  • Málnás-csokoládés Panna Cotta
  • Somlói fánk
  • Amerikai sajttorta, fruit rouge

Sajtok randevúja gyümölcsökkel, aszalványokkal

Éjfélkor

  • Álmos bárány, káposztás lebbencs

Támogatóink köre végleges lett! 🙂 Köszönjük!

Közzétette: Benczúr Hotel Budapest – 2019. február 2., szombat