2019-ben az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (ÉTREND) nyolcadszor rendezte meg, a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Szakgimnázium és Szakközépiskola és a Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakmai partnerségével az OKÉS Országos Közétkeztetési Szakácsversenyt, melyre az ország minden tájáról, így a teljesség igénye nélkül Keszthelytől-Kurityánig, Vattától-Csurgóig érkeztek nevezések. A május 25-ei döntőben az első fordulóból továbbjutott 12 csapat mérte össze tudását.
A verseny fővédnökei:
- Dr. Nagy István, Agrárminiszter
- Dr. Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettese
A verseny kiemelt célja az ételek modernizálása mellett az ellátási lánc rövidítése, a fenntartható gasztronómia társadalmi jelentőségének fókuszba állítása volt. Az idei év mottója is erre a tematikára épül: „Táplálékérzékenység a közétkeztetésben”.
A döntőben a csapatok feladata a magyarországi realitásoknak megfelelő, nagy adagszámban elkészíthető, étvágygerjesztő, kiváló ízharmóniájú három fogásos menük lefőzése volt. A menüket egy reálisan alacsony nyersanyagnormából (nettó 350 Ft/fő) kellett elkészíteni.
A döntőben kiválóan megmutatkozott a hazai szakemberek kreativitása, amit befolyásolt a verseny során készülő ételek kötelezően felhasználandó alapanyaga a <közétkeztetésbe csak akadozva kerülő> vadhús és a Naszálytej Zrt. Magic Milk Laktózmentes BIO tej 1,5%.
A verseny tisztaságát mutatja, hogy a zsűri nem ismerhette meg a versenyzőket, “vakon”, csak az ételeket bírálhatták. A szervezők így érték el, hogy az értékelésnél kizárólag az étel számítson és a zsűrit semmi ne befolyásolhassa.
A díjkiosztó ünnepségen felszólalt a szervező Egyesület elnöke, Asztalos István, aki köszöntőjében elmondta:
„ÖRÖMMEL LÁTTAM, HOGY A KÖZÉTKEZTETÉS SZINTE TELJES SPEKTRUMÁT MEG TUDTUK SZÓLÍTANI, ÍGY EZ EGY HATALMAS RANGÚ, DE REÁLIS VERSENY LETT, AMI EGY SZAKMAI SZERVEZET ÉLETÉBEN KOMOLY VISSZAJELZÉS.”
Továbbá felhívta a figyelmet arra is, hogy:
„sokszor indokolatlanul a háttérbe szoruló közétkeztetési dolgozók, nagyon fontos munkát végeznek, hiszen naponta nagyjából kétmillió ember étkeztetéséről gondoskodnak, éppen ezért sem lehet mindegy a felszolgált ételek minősége, ugyanis az étkezés minősége a jövő záloga is egyben. Örülök, hogy a szakmai versenyünkön
A KÜLCSÍN HELYETT A BELBECS SZÁMÍTOTT
, amihez azért ragaszkodtam, mert a jövő vendége a mai gyermekekből nő ki, így az ízlésük fejlődését, tudatosságuk kialakulását szakmai szervezetként támogatnunk kell. De biztosak lehetünk benne, hogy ennek a missziónknak van egészségmegőrző hatása is.”
Az M&M Group Kft. képviseletében meghívott vendégként jelen volt Farkas Bertalan űrhajós is, aki hangsúlyozta:
„Éppen 39 évvel ezelőtt (1980. május 26-án, indult a világűrbe a Szojuz–36 űrhajó fedélzetén- a szerk.) épp úgy izgultam, mint ma Önök ma reggel, akik a verseny döntője előtt álltak. Az én akkori és az Önök mai teljesítménye épp úgy kiemelkedő, mert mindenkinek a legjobbját kellett nyújtania. Mégis a különbség, hogy Önök a mindennapjaikban is fantasztikus munkát végeznek, amihez csak gratulálni lehet.”
Beszédét stílusosan zárta, ugyanis
„KOZMIKUS JÓ EGÉSZSÉGET”
kívánt mindenkinek.
Asztalos István minden résztvevőt meghívott a június 5-én délután tartandó szakácsfelvonulásukra és bejelentette, hogy hamarosan meghirdetik és 2020-ban is megrendezik az OKÉS Országos Közétkeztetési szakácsversenyt, ami már a kilencedik lesz.

A verseny végeredménye:
1. helyezett:
- Bihari Egyesített Szociális Intézmény – Erdelicsné Kelemen Valéria és Gulácsi Attila

2. helyezett:
- P.Dussmann Kft. – Szentesi Kórház – Dimák Árpád és Horváth János

3. helyezett
- Vattai Tündérkert Óvoda és Konyha – Kókáné Pásztor Éva és Micsik Adrienn

Junior zsűri különdíj:
- Debreceni Reménysugár Gyermekotthon – Bereczki Enikő Ilona és Szabó Tünde
Oldalas magazin különdíj:
- Pannon Menza Kft. (GasztVitál csoport) – Pákozdi Norbert és Krausz András
Legszebb tálalás különdíja:
- P.Dussmann Kft. – Szentesi Kórház – Dimák Árpád és Horváth János
Leghigiénikusabb csapat különdíja:
- Csongrád megyei Gesztenyeliget otthon – Libor Zoltán és Varga Sándor
Közönségdíj:
- Eurest Étteremüzemeltető Kft. – Molnár Tóth Éva és Bartos Péter
Gastro Group Különdíj:
- Hunguest Hotels Zrt. Galyatető – Simon András és Fodor Szabolcs
- Gazdasági Ellátó Szervezet Keszthely – Csirke Zsuzsanna és Sztaracsek József
Egészséges Táplálkozásért Egyesület különdíj:
- Csongrád megyei Gesztenyeliget otthon – Libor Zoltán és Varga Sándor
- Vattai Tündérkert Óvoda és Konyha – Kókáné Pásztor Éva és Micsik Adrienn
Az esemény ide kattintva elérhető

Szakmai partnerek:
- Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal (NÉBIH)
- Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Szakgimnázium és Szakközépiskola
- Egészséges Táplálkozásért Egyesület
- Biokontroll Hungária Kf
- Biokultúra szövetség
- BVHSZC Szamos Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
A verseny támogatói:
- Aviko
- Friedmann csoport
- Helit Kft
- Mirbest
- Naszálytej Zrt.
- Oldalas magazin
- Pannon Porcelán






