Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (ÉTREND) a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium Szakgimnázium és Szakközépiskola együttműködésével, ötödik alkalommal hirdeti meg a „Magyarország étele” nevű, élőmunkás melegkonyhai szakácsversenyt, melyre várják a világ minden tájáról (kiemelten a történelmi Magyarország területéről, és a diaszpórából) a versenyezni kívánó csapatok jelentkezését.
A „Talpra magyar!” szlogen lett a Magyarország Étele 2022 szakácsverseny témája, melyre november 19-ig lehet nevezni.

A verseny rendezői olyan, maximum négy elemből (pl. hús, köret, mártás, ragu, stb.) álló innovatív, de populáris új étel(ek) nevezését várják, mely alkalmas lehet arra, hogy a „Magyarország étele 2022” címet elnyerje.
Az étel megalkotása során, fontos szempont, hogy a tradícióra, a regionális hazai alapanyagok megjelenésére hangsúly kerüljön, egyben a magyar étkezési szokásoknak is feleljen meg.
A nevezett ételnek főfogásnak kell lennie, és a készítés során fel kell használni a kötelezően előírt alapanyagokat, valamint az egyik elemnek kötelezően ragu-, vagy mártás jellegűnek kell lennie.
A verseny során kötelezően használandó alapanyagok:
- ENÁR számmal rendelkező szürkemarha hús (felhasználható a comb, a lapocka, a nyak részei és a belsőségek közül a máj. A nemes húsrészek használata tiltott.)
- a Naszálytej Zrt. Tarka vaj,
- valamint egy bármely Magyarországról származó ÖKO és/vagy hazai védjegyes termék,

Rétvári Bence az EMMI Miniszterhelyettese és egyben a rendezvény fővédnöke kiemelte:
Ételköltészet – A 2022-es Magyarország étele versenyre olyan ételkölteményeket várunk, amiket a Petőfi 200 emlékév ihlet.
AZ ÖTÖDIK ALKALOMMAL MEGSZERVEZETT ORSZÁGOS SZAKÁCSVERSENYT, AMELY AZ ELMÚLT ÉVEKBEN FONTOS SZAKMAI ESEMÉNNYÉ NŐTTE KI MAGÁT
és nemcsak közelebb hozza a gasztronómiát a költészethez, de kreativitásra ösztönzi a szakácspalántáktól a rutinos séfekig a szakma apraját-nagyját.
Nekünk pedig bemutatja, hogy hogyan lehet magyar identitása vagy Petőfis karaktere egy ételnek. Azaz a Nemzeti identitásunk vagy Petőfiről alkotott emlékeink így talán az ételek nyelvére is lefordíthatók.

A háromfordulós versenyben az ételeket rangos szakmai zsűri bírálja el – mondta el az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke, Asztalos István szerdán, Budapesten.
Hozzáfűzte: Ahhoz, hogy a kultúránkat megőrizzük, ahhoz kell, hogy magyar szürkeállományra épülő hazai kezdeményezéseket hívjunk életre, mert, ha más nemzetek konyháit önként a sajátunk elé helyezzük, abban a pillanatban már csak másodikak lehetünk, ezen felül megszűnik az identitásunk, a múltunk, a gyökerünk, végül pedig nem lesz mit átörökíteni az utókor számára. Sokan éppen azt kérdőjelezik meg, hogy milyen most-, illetve, hogy létezik-e egyáltalán-, ezért kezdtünk azzal el foglalkozni, hogy milyen lesz a jövő magyar konyhája?
A NEMZETEGYESÍTŐ VERSENYÜNK VOLUMENÉT JÓL JELZI, HOGY MÁR A TELJES KÁRPÁT-MEDENCÉT LEFEDI, ÍGY AZ IDÉN IS VÁRJUK A HATÁRON TÚLRÓL, A VERSENYEZNI KÍVÁNÓ CSAPATOK JELENTKEZÉSÉT.
– fogalmazott az elnök.
Elmondta továbbá, hogy az idei évben is hagyományt, és funkcionalitást keresik, ugyanis a nevezett ételeknek meg kell tudni szólítani a fogyasztót. Szeretnék, ha a versenyétel egyszerűségében lenne nagyszerű, melynek elkészítésére és kitálalására 4 óra áll majd a szakácsok rendelkezésére. A pályamunkákkal szemben elvárás még, hogy egy átlagosan felszerelt konyhán, nagy mennyiségben is elkészíthetők legyenek. A nettó bekerülési alapanyagköltség adagonként legfeljebb 1500 forint lehet.

A zsűri elnöke Varga Károly, a kecskeméti 48 étterem konyhafőnöke méltatta, hogy a verseny a tavalyi évben már több, mint harminc nevezés érkezett, ami öt országot fedett le. Öröm volt számára, hogy a kollégák “hazahozták” azokat az ízeket, azokat az ételeket, amelyeket a génjeikben hordoznak és a nehéz körülmények ellenére bemutatták azokat a verseny keretében. Az idei évben is erre számít, mégpedig, hogy megismerik egymástól a technológiákat, régiós alapanyagaikat, vagy éppen örökölt tudásukat, szokásaikat.
Nagy Géza, a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesületének elnöke elmondta, hogy a verseny egyik előírása alapján nem a nemes húsrészeket fogják használni. Hozzátette: a pörkölt és a gulyás mellett mást is szeretnének látni az asztalon, olyan ételt, amely könnyen elkészíthető és alacsony alapanyag igényű.
A részletes versenykiírás a www.magyarorszagetele.hu oldalon olvasható.
A verseny fővédnökei:
- Dr. Semjén Zsolt – Miniszterelnök-helyettes
- Dr. Pásztor István – Vajdasági Magyar Szövetség elnöke
- Dr. Nagy Elek – Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
- Dr. Nagy István – Agrárminiszter
- Buhajla József, Magyarország korábbi Ungvár főkonzulja, rendkívüli és meghatalmazott nagykövet
- Dr. Rétvári Bence – Emberi Erőforrások Minisztérimának (EMMI) Parlamenti államtitkára
- Tessely Zoltán, Miniszterelnöki biztos, országgyűlési képviselő
- Horváth Vilmos – Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Turizmusért felelős alelnök
Magyarország étele 2022. szakmai zsűritagjai a következők:
- Varga Károly Zsűrielnök – A 48 étterem és a Kígyósi csárda konyhafőnöke. Többszörös olimpiai-, Európa-, és világbajnok. A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt birtokosa.
- Endrédi Zsolt – Mesterszakács. az art’otel Budapest konyhafőnöke
- Juhász Attila – Executive Chef, Lifestyle Hotel Mátra, Mátraháza
- Kovács Sándor – Executive Chef, Bagatell étterem, Kecskemét
- Oláh Zoltán – Castellum hotel Hollókő konyhafőnöke
- Németh László – Executive Chef, T. Nagy Tamás Kft., Budapest
- Varga Gergely – Mesterszakács, szakoktató, a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély konyhafőnöke
A 2022-es tányér a Róna:
A „Magyarország étele 2022” szakácsverseny hivatalos, 32 cm-es tányérja az egyedi logóval ellátott „Róna” névre hallgató termék lett. Ezen Petőfi Sándor arcképe mellett, a versenykiírásban kötelező elemként feltüntetett szürkemarha is szerepel, valamint a Kiskunságra jellemző gyógynövények is megjelennek azon. A verseny döntőjébe jutott csapatoknak az Alföld Porcelán Edénygyár Zrt. által készített, a verseny hivatalos tányérjának számító és egyedi mintával ellátott, sorszámozott „Róna” fantázianevű tányért kell használni.


A Magyarország étele projekthez támogatóként csatlakozott:
- Alföld Porcelán Edénygyár Zrt.
- Naszálytej Zrt. – Tarka termékcsalád
- Bonduelle Food service
- Upfield Professional
- MSZTE Kft
- Magyar Szürke Szarvasmarhát tenyésztők egyesülete
- Oldalas magazin
- Friedmann Kft
- Nika Cafe
- Napkin Magyarország
- Csom2001 Kft.
- DamSteelPro Kecskemét
- Duni
- La Verde gyümölcslevek
- Nők Világa
A Magyarország étele projekthez együttműködő szakmai partnerként csatlakozott:
- Agrárminisztérium (AM)
- Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK)
- Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK)
- Biokontroll Hungária Kft.
- Biokultúra szövetség
- Egészséges Táplálkozásért Egyesület (ETE)
- Liszt Ferenc Általános Iskola