Séfklub: Éves közgyűlés – 2022.

2022. május 2.-án a budaörsi Friedmann házban tartotta szokásos éves közgyűlését az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete.

A Séfklub megtartotta a soron következő taggyűlését, mely Közgyűlés is volt egyben. A Közgyűlés keretében a jelen lévő tagok, meghallgatták a 2021-es évre vonatkozó szakmai és pénzügyi beszámolót, majd egyhangúan elfogadták azt. később az elnöki beszámoló és a jövőbeli tervek is elhangoztak, melyet szintén egyhangúan fogadtak el.

A felmerülő kérdésre válaszolva, az elnök ismertette az elmúlt hetek eseményeit, köztük a Gundelben megrendezett XXIV. Séfbált. Elmondta, hogy Varga Károly, Ortó Gyula, Kiss Krisztián, Herédi Péter, Ságodi Márk, Bottyán Szilvia, Ferner Valentina, voltak azok, akik önzetlenül segítették a Bál sikeres megvalósulását. A jelenlévők személyes élménybeszámolóit követően, az önzetlen a cselekedetükért hatalmas tapsot kaptak a tagságtól.

A taggyűlés derekán az egyesület működéséről és hatékonyságának növeléséről egyeztettek, végül pedig a jövőbeli programokat tervezgették a tagok.

A soron következő taggyűlés június második hétfőjén kerül megrendezésre.