Az elnök, aki által az állóvíz fodrozódni látszik
Nem is olyan túl régen, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületében tisztújítási ceremónia zajlott, melynek gyümölcseként mára, egy teljesen új szemléletű elnökség koordinálja a nagy tradícióval bíró, „Séfklubként” is emlegetett egyesületet. Ennek apropóján készítettem az új elnökkel interjút, melyben az egyesület múltjára, jelenére és jövőjére is kitértem. Olvassátok, hát Asztalos Istvánnal történő beszélgetésemet. István, talán kezdjük onnan, hogy honnan ismered az Étrendet, mi vonzott abba? Szegény megboldogult Kovács Lajos, aki a Csintex Kft tulajdonosa volt, és akit a barátomnak tekinthettem, ő hívott le először Étrend ülésre. Akkoriban még a Gazdasági Egyetem Alma Máter éttermében voltak ezek megtartva, és ajánlás alapján lehetett azokon részt venni. Talán kevesen tudják, de az Étrend Egyesületnek, ahogyan a sajátomon kívül egyetlen szervezetnek sem voltam sohasem a tagja. Illetve egyszer a Grillszövetségbe Ferenczi Séf úr beléptetett,…