Séfklub: Rozmár – KOCH tészták – Chef workshop

Séfklub: Rozmár – KOCH tészták – Chef workshop

2022. november 7.-én rendezte meg az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete soron következő taggyűlését. A szokásos havi taggyűlésen bemutatkoztak a Rozmár kínálatában szereplő KOCH tészták, mely kóstolóba a Bonduelle, és az Upfield termékei is felhasználásra kerültek. A taggyűlésen Asztalos István elnök köszöntötte a megjelent Séfeket. Majd bejelentésre került, hogy a VI. Magyarország étele szakácsversenyre, 2022. december 16-áig lehet nevezni. Ezért kérte a tagság segítségét a mozgósításban. Bővebb információ: https://magyarorszagetele.hu/magyarorszag-etele-2023-szakacsverseny/ Az elnök beszélt még a soron következő programjaikról: a „Befordúltam a konyhára” című rajzpályázatról. Egyben kérte a tagság segítségét a mozgósításban, hogy minél szélesebb körben sikerüljön felhívni a figyelmet a gasztronómia szépségére, területére. Bővebb információ: https://magyarorszagetele.hu/rajzpalyazat-2023/Szó volt továbbá, a korábban megkötött együttműködésekről is, melynek eredményeként a 2023-as versenyhez már mind a Miskolc és térsége Turisztikai Egyesület, mind pedig a Dél Alföldi Gasztronómiai és Turisztikai…
Read More
V. Szakácsfelvonulás: Új magyar étel és hófehér belváros

V. Szakácsfelvonulás: Új magyar étel és hófehér belváros

2022. szeptember 21-én ötödik alkalommal rendezte meg a már hagyományosnak mondható Szakácsfelvonulását az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete. A felvonulás célja, hogy népszerűsítse a Magyarország étele szakácsversenyt és a programba való csatlakozás lehetőségét. További cél, hogy a március 19-én öt ország részvételével megrendezett és hatalmas sikerrel zárult Magyarország étele 2022. szakácsverseny döntőjében született receptúra, a szakácsok kíséretében jusson el a Parlamentbe. (A verseny összefoglalója: https://oldalasmagazin.hu/magyarorszag-etele-2022-hortobagy-izeivel-lett-gyoztes-az-almavirag-team/ ) A jubileumi felvonulás kiegészítő társadalmi üzenet az volt, hogy a turizmus-vendéglátás területén tevékenykedő szakemberek, az összefogással hívják fel a figyelmet arra, az elmúlt két év kihívásai után, most az üzletek túlélésének-, a munkahelyek megőrzésének záloga, ha mindenki, aki megteheti elmegy étterembe, vagy bármelyik vendéglátó egység szolgáltatásait igénybe veszi. Ennek talán soha nem volt ekkora jelentősége, ugyanis ezzel a felelős gondolkodással menthetők most meg a cégek, üzletek, munkahelyek.…
Read More
Séfklub: Nyári étlap – Chef workshop

Séfklub: Nyári étlap – Chef workshop

2022. június 13-án rendezte meg az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete soron következő taggyűlését. A szokásos havi taggyűlésen bemutatkozott az Okos HACCP rendszer, majd a gyűlést a Bonduelle, az Upfield és a McCain termékeiből álló kóstoló zárta. A taggyűlés elején Asztalos István elnök köszöntötte a megjelent Séfeket. Majd bejelentésre került, hogy az V. Szakácsfelvonulást 2022. szeptemberében újra megrendezik. Ezért kérte a tagság segítségét a mozgósításban. Bővebb információ: https://fb.me/e/6iWHTcvBs Ezen felül szó volt a Magyarország étele 2023. szakácsversenyről, melyet a Séfklub 2023. márciusára tervez. Az elnök megköszönte a tagság évek óta tartó kitartó munkáját.  Valamint szó volt együttműködésekről, az azokban rejlő lehetőségekről, végül kérdéseket is tehettek fel a jelenlévők. A szakmai párbeszédben egyetértés volt abban is, hogy szükség lenne egy teljes gasztronómiát lefedő összefogásra az iparág jövőjének érdekében, mert a munkaerőhiány kritikus szinteket…
Read More
Jótékonysági főzésen a Séfek

Jótékonysági főzésen a Séfek

Befejeződött a Katolikus Karitász családokért indított programja, melynek keretében közel százötven gyermeket ajándékozott meg kedvezményes táborozási lehetőséggel.   Az egy hetes gyermektábor utolsó napján az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületejótékonysági főzéssel segítette a Katolikus Karitász munkáját. Az idei évben ugyanis a gyermekek étkeztetésén felül, további 100 fő hajléktalan ellátásról is gondoskodtak a Séfek.   Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete és a kollégák, barátok, 16 fővel prezentáltak ebédet a táborlakók részére. A pásztortarhonyához a tarhonyáról Gyuris Gábor, míg a meggyes diós desszertről Horváth Zsolt, a KicsiZsó reggelizőjének tulajdonosa gondoskodott. A főzésre egy 1958-as gulyáságyúban került sor, melyet Morzsik Attila biztosított a főzők és a Súlyos Sasok részére. A nagylelkű felajánlásaikat ezúton is köszönjük!   Schwarcz András meggyes diós süteményt oszt a gyerekek részére.   A karitatív főzésben részt vállalt (abc sorendben): Asztalos István Dankai Laci Déry Gábor Déryné Ly Zsuzsi…
Read More
Lehullt a lepel, íme az OKÉS döntősei

Lehullt a lepel, íme az OKÉS döntősei

Befejeződött az „OKÉS” Országos Közétkeztetési Szakácsverseny első fordulójának zsűrizése, mely verseny fővédnöke Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.   2018-ban az ÉTREND Magyar Konyhafőnökök Egyesülete, valamint az Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (ÉLOSZ) közös szervezésében megvalósuló versenyre jelentős túljelentkezés volt tapasztalható.   Dr. Rétvári Bence az EMMI Parlamenti államtitkára az OKÉS Országos Közétkeztetési szakácsverseny sajtótájékoztatóján. 2018. január 11.   Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondta: „Ma Magyarországon a közétkeztetés keretei között naponta több, mint egymillió gyermek kap enni, ezért különösen fontos, hogy mi kerül az asztalukra. Célunk, hogy minél több természetes és minél kevesebb mesterséges alapanyagot használjanak fel a konyhákon. A menzák egészséges és változatos étrendje segít abban, hogy felnőtt korban is már az ilyen ételeket keressék és készítsék.”   A szervezők olyan, a magyarországi…
Read More
Közgyűlési meghívó

Közgyűlési meghívó

[caption id="attachment_687" align="aligncenter" width="640"] Pixabay[/caption]   Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete 2018. április 09. 15:30 órára közgyűlést hív össze.   A közgyűlés időpontja: április 09. 15:30 óra   A közgyűlés helye: Friedmann ház – Teri néni étterme Budaörs, Ifjúság útja 22.   Tervezett napirendi pontok:    Beszámoló a 2017. évről. Az elvégzett munkák értékelése. Kapott támogatások, és azok felhasználása. Tagdíj és egyéb bevételek ismertetése, azok felhasználásának megismerése Pénzügyi beszámoló ismertetése, elfogadása szavazással. Szakmai beszámoló ismertetése, elfogadása szavazással. A pénzügyi eredmény ismertetése, elfogadása szavazással.   2018-as évi ügyek: A 2018-as költségvetés ismertetése, elfogadása szavazással. Egyebek   A Közgyűlésen mindenki megjelenésére feltétlenül számítunk! Határozatképtelenség esetén 2018. április 9-ére du. 16:00 órára, újra összehívjuk a közgyűlést, mely a jelenlévő tagok számától függetlenül már határozatképes lesz.     Üdvözlettel!   Elnökség Budapest, 2018. 03.…
Read More
Vissza a gyökerekhez! Az Astoriában a Séfklub

Vissza a gyökerekhez! Az Astoriában a Séfklub

2018. március 5-én a Danubius Hotel Astoriaban****, gyűlésezett a Séfklub.   Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének idei harmadik gyűlésére a nagy múltú Astoria szállóban, Bálint András, Lakatos Tímea (Séf), Déry Gábor (Séfhelyettes) meghívására került sor, ahol a Séfklub (2011-ben elhunyt) korábbi elnöke, Mózes Péter idejében rendszeresek voltak a gyűlések.   Asztalos István, a korábbi elnök emlékének adózva egy tőle származó idézettel nyitotta meg a gyűlést, mégpedig:   „A jó szakács egy kicsit költő, egy kicsit illuzionista, egy kicsit karmester, azaz a pillanatok művésze.” – Mózes Péter   Majd kitért arra is, hogy az ÉTREND legalább 8-10 éve nem járt a hotelban, így büszke arra, hogy éppen az ő elnöksége alatt „talált haza”. Ezután köszöntötte az újonnan belépőket, és az előadóként jelen lévő Dr. Váradi Évát. Az egyesületi ügyek közt <a teljesség…
Read More
Sikeres nap sikér nélkül – újra akcióban a Séfklub

Sikeres nap sikér nélkül – újra akcióban a Séfklub

2018. február 10-én szombaton „Gluténmentes táplálkozás a vendéglátás” címmel szakmai napot tartott az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete és a Dobos C. József VSZI. A közös szervezésben megvalósuló rendezvény szervezési feladatait Molnár György, az Étrend egyesület elnöki megbízottja vállalta magára. (Ezt ezúton is köszönjük!)   Talán kimondható, hogy ennyire tematikus szakmai konferenciát a vendéglátás szereplőinek még soha nem szervezetek a gluténmentes témában.   A szakmai workshop köszöntőkkel kezdődött, ahol Horti Andrásné, a Dobos C. József iskola megbízott igazgatója és Asztalos István az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke köszöntötte a megjelenteket. Egyben felhívták a figyelmet az egyre nagyobb tömegeket érintő coeliakia (lisztérzékenység) felismerésének fontosságára.   Mester Ágnes dietetikus a betegség felismerésének fontosságára hívta fel a figyelmet. Valamint elhangzott, hogy ez a krónikus betegség, az egész szervezetre ható élethosszig tartó állapot, amit a…
Read More
Ez az Étrend tényleg a jövőnek épül

Ez az Étrend tényleg a jövőnek épül

2017. december 4-én Várhelyi Miklós meghívására, a csepeli Szamos Mátyás Szakgimnázium és Szakközépiskola adott otthont a Séfklub tizenegyedik alkalommal megrendezett „Chef workshop” című projektjének. A kóstolással egybekötött lepény-, és gyümölcslé kóstolót, Sellei Krisztián (a GasztroPrémium Kft. kereskedelmi vezetője), valamint Csipak Tamás (az Eszes Família Kft. képviselője) prezentálta.   A <majdnem egy éve> megújult vezetés, mert szakítani a hagyományokkal és egy baráti klubbá formálta az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének gyűléseit, ahol nagy hangsúlyt kap a szakmaiság, mégis egy igazán fiatalos, vidám hangulattal szembesül az, aki csatlakozik abba. Ennek a bátor és radikális újításnak meg is lett a köszönete, hiszen a tavalyi pangás után, minden hónapban új belépőkkel gazdagodik a mára már száz feletti tagsággal bíró egyesület. Ez a siker <ismerve a vendéglátásban tevékenykedők mozgósításának nehézségeit> önmagáért beszél.   A mostani Chef workshop…
Read More
XX. Séfbál a Benczúr hotelban

XX. Séfbál a Benczúr hotelban

  2018-ban közösen rendezi meg a Hotel Benczúr és az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete a XX. Séfbált, “…vissza a gyökerekhez…” címmel!   A Séfbál fővédnöke: Nemeskövi Dénes, háromszoros olimpiai- és háromszoros világbajnok, Venesz-díjas séf, a bál egyik alapítója.   A Jubileumi Séfbál díszvendége: Gyurasza János, a Korona szálló volt igazgató helyettese, és üzemeltetési igazgatója, egyben a bál alapítója.   A jó ízekről, a látványos fogásokról <a házigazda szerepében> Tégel Imre, és Ortó Gyula Séfek, valamint segítőik gondoskodnak majd.   Időpont: 2018. február 17. szombat,  18 órától   Helyszín: HOTEL Benczúr, Budapest terem (1068. Budapest, Benzúr utca 35.)   Részvételi díj: 13.990,-Ft/fő, amely a következő szolgáltatásokat tartalmazza: üdvözlő koktél bőséges svédasztalos vacsora ásványvíz, üdítő, kávé, bor- és pálinkakóstoló zene és tánc hajnalig belépőjegy, amely tombolajegy is egyben – értékes nyereményekkel 27% ÁFA és 7%…
Read More
2018-ban szakácsversenyekkel és Magyarország ételével jön az Étrend

2018-ban szakácsversenyekkel és Magyarország ételével jön az Étrend

  2017.10. 02-án tartotta az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete a szokásos havi workshopját, melyen a kések voltak terítéken.   A helyszín ezúttal a Benczúr hotel (www.hotelbenczur.hu) volt, ahol az előzetes helyszínbejáráson meglepődéssel tapasztaltuk, hogy hány különböző méretű konferenciateremmel büszkélkedik a ház. Vendéglátóink Tégel Imre Séf úr, és Gráf Attila vendéglátás igazgató volt, akik mindent meg is tettek azért, hogy a Séfek maximális kiszolgálás mellett-, és megfelelő környezetben gyűlésezzenek.   A gyűlés Asztalos István köszöntőjével kezdődött, aki megismertette a tagokkal az elmúlt hónap eredményeit, valamint röviden felvázolta a jövőbeli céljaikat.   A köszöntőt követően ifj. Flaschner Kálmán késes-köszörűs beszélt a késekről (www.facebook.com/FlaschnerKesesMukoszorus) , a vásárlás szempontjairól, valamint azok típusairól. Elmondta, hogy a Váci utca 73.-ban található üzlete 1856-ban alakult, így 161 éves tapasztalat van mögöttük.   Őt a debreceni Jeneses József…
Read More