Ez bizony OKÉS volt – Közétkeztetési szakácsverseny immáron hetedik éve

Ez bizony OKÉS volt – Közétkeztetési szakácsverseny immáron hetedik éve

Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete, az Élelmezésvezetők Országos szövetsége partnerségével 2018. június 16-án a Budapesti Gazdasági Egyetem tankonyháján rendezte meg „OKÉS” Országos Közétkeztetési szakácsverseny elnevezésű, élőmunkás, melegkonyhai szakácsversenyét.     A verseny fővédnökei: Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, és Dr. Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke.   A döntőben 12 két fős csapat mérte össze tudását, melynek legfőbb célja, hogy a közétkeztetésben dolgozók a versenyre való felkészülés során inspirálódjanak és szakmailag fejlődjenek. A szervezők reményei szerint a verseny során született receptúrák <szám szerint 12×3 fogás>, a közétkeztetésben fellelhető paletta színesítése mellett a fejlődés első állomása lehet.   A sajtótájékoztatón kiderült, a versennyel cél volt, hogy a hazai realitásokhoz igazodva, és az annak megfelelő összeg betartásával szülessenek új receptúrák. A versenyben a nyersanyagnorma nettó 350 Ft…
Read More