Sikerrel zárult a Séfklub pályázata!

 

Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete pályázatot hirdetett szakácsok részére, melyben Paul Bocuse séfkésre és munkaruha garnitúrára (szakácskabát, nadrág, kötény összeállításban) lehetett pályázni.

 

A pályázat 2017. augusztus 1. és 2017. szeptember 30. között volt nyitott, tehát ez idő alatt lehetett pályázni.

 

Asztalos István, a Séfklub elnöke elmondta:

„…Büszke vagyok arra, hogy nem egészen fél éves elnökségem alatt egy ilyen volumenű projektet hirdethettünk meg és zártunk sikerrel. Megható volt látni, mennyi ember mozdult meg önzetlenül egy kósza ötlet hívószavára. Jó volt látni a részben konkurens cégek összefogását, pusztán azért, hogy jelen, szakácsoknak kiírt pályázat megvalósulhasson. Ezért ezúton is köszönöm az Aviko, a Helit Kft., a GasztroPrémium Kft. és a Nestlé Proffessional támogatását, mely nélkül ez a projekt nem valósulhatott volna meg.”

 

A pályázatban az eredeti tervek szerint 130 főt jutalmaztak volna, de mint elmondta:

„Több érvénytelenül, vagy hiányosan beadott pályázatból, végül 137 volt érvényes, és mivel az eredeti cél, a végül beérkezett pályázatokkal szinte azonos nagyságrendű, ezért az Egyesület vezetése úgy döntött, hogy aki érvényes pályázatot adott be, az nyerni is fog, ezért emelte a szükséges keretet.”

 

 

A pályázat nyertesei a következők:

 

Paul Bocuse séfkést nyertek:

 

Szakács kategória nyertesei:

 

  1. Angyal Dániel, Eger
  2. Bata Sándorné, Budapest
  3. Besztercán János, Budapest
  4. Bódi Ádám, Gomba
  5. Bokor Péter, Székesfehérvár
  6. Briák Ferenc Kristóf, Biatorbágy
  7. Czár Martin, Sükösd
  8. Farkas Árpád, Szeged
  9. Fegyvári Gábor, Fajsz
  10. Ferencz György, Budapest
  11. Friedrich Antal, Budaörs
  12. Gál Dániel, Érd
  13. Gáspár Richárd, Budapest
  14. Gergely Zsolt, Ónod
  15. Gombkötő János, Vonyarcvashegy
  16. Gyuris Gábor, Budapest
  17. Holéczi György, Tass
  18. Juhász György, Budapest
  19. Kaliczné Szabó Viktória, Tenk
  20. Karvai Krisztiánné, Bernecebaráti
  21. Király Bálint, Kaposvár
  22. Kiss Norbert, Érd
  23. Kozma Krisztina Henriett, Érd
  24. Köbli Zoltán, Bóly
  25. Lovász Szabolcs, Budapest
  26. Madarasi Attila, Jászberény
  27. Major Róbert, Baja
  28. Marton Flórián, Siófok
  29. Molnár Tamás, Nyékládháza
  30. Pais János, Hévíz
  31. Palik Gergely, Hatvan
  32. Papp Balázs, Esztergom
  33. Sárdi Gábor, Kiskunlacháza
  34. Schneider Gábor, Pécs
  35. Szabó Tamás, Szamosangyalos
  36. Szarka Béla, Vecsés
  37. Szikszai Bálint, Pilisszentkereszt
  38. Szondy Gergely, Etyek
  39. Szőke Attila, Budapest
  40. Táncos Bence, Ecser
  41. Tarnai István, Budapest
  42. Tomasovszky Zoltán, Pécel
  43. Tomori Tamás Roland, Budapest
  44. Trenovszki János, Budapest
  45. Ujvári Attila, Pilisvörösvár
  46. Várszegi András, Sárvár
  47. Zsiga Péter, Szepetnek

 

 

Junior kategória nyertesei:

 

  1. Bakai Dávid, Csurgó
  2. Bari Roland, Zsámbék
  3. Bihari Bence, Érsekvadkert
  4. Csukás Norbert, Budapest
  5. Dobi Patrik, Székesfehérvár
  6. Friderika Speková, Budapest
  7. Friedrich László, Budapest
  8. Gál Norbert, Bugyi
  9. Gubányi Norbert, Leányfalu
  10. Gurszki Krisztián, Szarvas
  11. Hajdú Bence, Budapest
  12. Hegedüs Szofia, Páty
  13. Hegymegi Ferenc, Pusztaszabolcs
  14. Közép Zoltán, Budapest
  15. Molnár Richárd, Budapest
  16. Molnárka Vivien, Budapest
  17. Nagy Dániel, Debrecen
  18. Németh Norbert, Ecser
  19. Pöntölné Szegedi Szilvia, Görcsöny
  20. Ramocsai Barbara Johanna, Budapest
  21. Semsei László, Kunmadaras
  22. Szalóki Zoltán Patrik, Veresegyház
  23. Veres Gábor, Isaszeg

 

 

Szakácsruha garnitúrát (szakácskabát, nadrág, kötény) nyertek:

 

Szakács kategória nyertesei:

 

  1. Ács Krisztián, Ráckeve
  2. Ament Attila, Érd,
  3. Bartha István, Budaörs
  4. Bressán Károly, Budapest
  5. Dani Attila, Cegléd
  6. Debreceni Sándor, Sopron
  7. Dobó Tamás, Tápiószecső
  8. Emődi László, Budapest
  9. Fábián Gyula, Balatonfüred
  10. Fegyvári Gábor, Fajsz
  11. Friedrich Antal, Budaörs
  12. Friedrich Gergő, Budapest
  13. Gál Dániel, Érd
  14. Gáll Sándor, Budapest
  15. Gombkötő János, Vonyarcvashegy
  16. Gyuris Gábor, Budapest
  17. Herédi Zsolt, Budapest
  18. Holéczi György, Tass
  19. Hotea György, Vác-Kisújfalu
  20. Incze György, Pilisvörösvár
  21. Juhász Gergely, Esztergom
  22. Juhász Zsuzsanna, Gyöngyös
  23. Kerekes Sándor, Budapest
  24. Királyné Rábai Eszter, Debrecen
  25. Kiss Brigitta, Budapest
  26. Kiss László Ferenc, Budapest
  27. Kiss László, Gödöllő
  28. Kodó Kálmán, Veresegyház
  29. Korenika Attila, Budapest
  30. Kormos Péter, Budapest
  31. Kovács Zoltán, Budapest
  32. Köbli Zoltán, Bóly
  33. Makovics Tamás, Abasár
  34. Molnár Lívia, Patak
  35. Orbán Csaba, Budapest
  36. Orbányi Éva, Budapest
  37. Ortó Gyula, Érd
  38. Pék Róbert, Budapest
  39. Rieder Márk, Piliscsév
  40. Rigó Attila, Budapest
  41. Sályi Szandra, Szolnok
  42. Schneider Gábor, Pécs
  43. Simonics Ferenc, Sárisáp
  44. Sipos Katalin, Géberjén
  45. Sőregi István, Isaszeg
  46. Steigerwald László, Gyömrő
  47. Szabadkai Csaba, Cegléd
  48. Táncos Bence, Ecser
  49. Vasvári László, Esztergom

 

 

Junior kategória nyertesei:

 

  1. Bartal Zsolt Endre, Ráckeve
  2. Behina Bence Máté, Mikóháza
  3. Csukás Norbert, Budapest
  4. Dobi Patrik, Székesfehérvár
  5. Friderika Speková, Budapest
  6. Gál Norbert, Bugyi
  7. Gurszki Krisztián, Szarvas
  8. Hajdú Bence, Budapest
  9. Hegedüs Szofia, Páty
  10. Károlyi Márton, Budapest
  11. Király Armand Benjámin, Budapest
  12. Makai Gábor, Dunavarsány
  13. Molnár Richárd, Budapest
  14. Nagy Dániel, Debrecen
  15. Pöntölné Szegedi Szilvia, Görcsöny.
  16. Ramocsai Barbara Johanna, Budapest
  17. Semsei László, Kunmadaras
  18. Szabó Ágnes, Túrkeve

 

A nyerteseknek a teljes szerkesztőségünk nevében ezúton is gratulálunk!

 

Örülünk, hogy ennyien részt vettek a pályázatban, melynek díjátadó ünnepségére 2018. január 11.-én kerül sor.

A pontos programról később adunk felvilágosítást!

 

A pályázat támogatói:

Gasztro Prémium Kft.

Aviko

Helit Kft.

Nestlé