Ez az Étrend tényleg a jövőnek épül

2017. december 4-én Várhelyi Miklós meghívására, a csepeli Szamos Mátyás Szakgimnázium és Szakközépiskola adott otthont a Séfklub tizenegyedik alkalommal megrendezett „Chef workshop” című projektjének. A kóstolással egybekötött lepény-, és gyümölcslé kóstolót, Sellei Krisztián (a GasztroPrémium Kft. kereskedelmi vezetője), valamint Csipak Tamás (az Eszes Família Kft. képviselője) prezentálta.

 

A <majdnem egy éve> megújult vezetés, mert szakítani a hagyományokkal és egy baráti klubbá formálta az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének gyűléseit, ahol nagy hangsúlyt kap a szakmaiság, mégis egy igazán fiatalos, vidám hangulattal szembesül az, aki csatlakozik abba. Ennek a bátor és radikális újításnak meg is lett a köszönete, hiszen a tavalyi pangás után, minden hónapban új belépőkkel gazdagodik a mára már száz feletti tagsággal bíró egyesület. Ez a siker <ismerve a vendéglátásban tevékenykedők mozgósításának nehézségeit> önmagáért beszél.

 

A mostani Chef workshop keretében az érdeklődők megismerhették a GastroPrémium kft. által forgalmazott „a Lepény”-t, melyet Bálint Edit és Béres Szilvia álmodott meg, és amely több, mint 10 féle ízben kapható, kellemesen ropogósra sült, kézzel nyújtott finomság. Ez a kényelmi termék igazán jól illik egy pohár sör, vagy bor mellé, de a street food térhódításával a termék, a piaci igényeknek is kiválóan megfelel, hiszen pár perc alatt elkészíthető. Valamint, igazodva a mai kor igényeihez, néhány ízben létezik gluténmentes változata is.

 

Ezt követően az Eszes Família Kft. képviseletében Csipak Tamás mutatta be a forgalmazott termékeit. Megismerhettük a konyhakész, tisztított és darabolt gyümölcshúsoktól, a hetekig elálló gyümölcslevekig tartó szortimentet. Ez utóbbinak érdekessége, hogy nem adnak tartósítószert a termékekhez, az eltarthatóságról a technológia gondoskodik.

 

Végül a Séfklub elnöke, Asztalos István ismertette a tagsággal az elmúlt egy hónap eseményeit. Bemutatta a Séfklub január 11-ei „Pályázz és nyerj” című díjkiosztó ünnepségének tervezetét, mely a Budapesti Gazdasági Egyetem Markó utcai aulájában kerül megrendezésre.

 

Beszélt az Egyesületet ért hamisságokra épülő alaptalan támadásokról, valamint hangsúlyozta, hogy mára már a szakmában dolgozók, ténylegesen működő, és valódi szakmai szervezetként tekintenek az Étrend egyesületre. Melynek komoly ereje, hogy a teljesség igénye nélkül, 11 Séfklub workshopot tartottak az idei évben, valamint a legutóbbi Meló után! című videójukat 19 ezren nézték meg a legnagyobb közösségi portálon, és az Egyesülettől független, de mégis ahhoz szorosan köthető Oldalas magazin látogatottsága is közel 15 ezer havi szinten. Éppen ezért az elnök kiemelte, hogy hasonló eredmények és valódi hatékonyság híján a negatív hangok jobban tennék, ha saját dolgukkal foglalkoznának és a szakma irányába való hatékonyabb munkájukra helyeznék a hangsúlyt, és nem a Séfklubot megkérdőjelezhetetlen szakmai munkáját igyekeznének lassítani. Mindenkinek jobb lenne, ha ki-ki a saját területén, de a személyes érdekekeit feladva a szakmai munkára helyezné a hangsúlyt. Elhangzott az is, hogy: „látva az egyesület munkáját, aki az Étrendet támadja, az a szakmát is támadja egyből és magáról állít ki bizonyítványt vele”.

 

Az elnök beszélt még az elmúlt hónap eredményeiről, mégpedig, hogy megállapodás született a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) és a Budapesti Vendéglátóipari és Humán Szakképzési Centrum (BVHSZC) vezetőjével, mely szerint a jövőben, a hatékonyabb szakmai munkásságuk érdekében együttműködnek.

A tagok, a következő hónapokra tervezett és ismertetett programokat, eseményeket és a már megkötött együttműködéseket örömmel fogadták.

 

Ezután Friedrich Antal <aki az Étrend egyesület életében elnöki tanácsadóként tevékenykedik>, számolt be a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által életre hívott Ágazati Készség Tanácsának (ÁKT) terveiről, annak munkásságáról, valamint személyéhez köthető nagy súlyú eredményéről, mégpedig, hogy őt választották meg az ÁKT alelnökévé. Ez, ismerve a megújult Séfklub “korát”, annak életében is komoly sikerként könyvelhető el.

 

Végül a Benczúr hotel képviseletében Gráf Attila és Tégel Imre Séf ismertette a XX. Séfbálra tervezett újításokat, és a szervezés jelenlegi állását.

 

A taggyűlés a jövő évi versenyek átbeszélésével, megvitatásával folytatódott, valamint az ahhoz köthető zsűri ruha méretvételezése is megtörtént.

 

A Chef workshopnak a Szamos Mátyás Szakgimnázium és Szakközépiskola adott otthont. Nekik ezt, ezúton is köszönjük!

 

A Chef workshop következő állomása a Friedmann Házban lesz, 2018. január 8-án, délután 15:30-as kezdettel. Témáját tekintve pedig: Nestlé CHÉF folyékony alaplé-koncentrátumok bemutatása. Erről IDE KATTINTVA lehet informálódni!

 

További képek IDE KATTINTVA elérhetők!