Sikeres nap sikér nélkül – újra akcióban a Séfklub

2018. február 10-én szombaton „Gluténmentes táplálkozás a vendéglátás” címmel szakmai napot tartott az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete és a Dobos C. József VSZI.

A közös szervezésben megvalósuló rendezvény szervezési feladatait Molnár György, az Étrend egyesület elnöki megbízottja vállalta magára. (Ezt ezúton is köszönjük!)

 

Talán kimondható, hogy ennyire tematikus szakmai konferenciát a vendéglátás szereplőinek még soha nem szervezetek a gluténmentes témában.

 

A szakmai workshop köszöntőkkel kezdődött, ahol Horti Andrásné, a Dobos C. József iskola megbízott igazgatója és Asztalos István az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke köszöntötte a megjelenteket. Egyben felhívták a figyelmet az egyre nagyobb tömegeket érintő coeliakia (lisztérzékenység) felismerésének fontosságára.

 

Mester Ágnes dietetikus a betegség felismerésének fontosságára hívta fel a figyelmet. Valamint elhangzott, hogy ez a krónikus betegség, az egész szervezetre ható élethosszig tartó állapot, amit a glutént tartalmazó gabonafélék (búza, árpa, rosz, stb.) fogyasztása vált ki az erre érzékennyé váló emberekből.

 

Tóth Domonkos a Táplálékallergia Centrum ügyvezetője a gluténmentes táplálkozás tévhiteiről, a lisztérzékenységet figyelembe vevő éttermek kialakításáról és a gluténmentes termékek megjelölésének szabályozásáról, vonatkozó jogszabályairól beszélt.

 

Koltai Tünde a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesületének elnöke a gluténmentes táplálkozásról, a gluténmentes szimbólum jelentéséről és használatáról, végül pedig egyesületük munkásságáról beszélt.

 

Őt Blendea Károly a Helit Kft séfjének prezentációja követte, aki az általuk forgalmazott termékeket ismertette, valamint bemutatta a cégük által a konferenciára megalkotott tematikus, „Mentes termékeke a Helitnél” című katalógust, amit át is adott a megjelenteknek.

 

Bánkúti Fatime az Omega Bázis Kft. nemrégen átadott gluténmentes üzemében készülő és igazoltan bio „Aby” termékcsaládjáról tartott rövid ismertetőt. Elmondta, hogy bio, csíráztatott, olajos és egyéb magvakat dolgoznak fel különféle eljárással: készítenek hidegen sajtolt olajokat, őrleményeket és liszteket. Csíráztatási technológiájuk valódi innováció, melyet számos országban szabadalom véd. A magyar szabadalom korábbi dán tulajdonosaitól vásárolta vissza a jogokat az Omega Bázis Kft., így került újra hazai tulajdonba az eljárásbeli újdonság.

 

Végül, pedig, de nem utolsó sorban Sass Erika, a Tündér Team GMP Kft-t képviselve bemutatta azok termékeit, megismertette főbb tulajdonságait és beszélt beszerzési lehetőségükről. Elmondta, hogy a Tepszi.hu oldalon állandó jelleggel publikál gluténmentes recepteket.

 

A konferenciát Asztalos István zárta, és megköszönte, hogy ilyen sokan érdeklődést mutattak az egyre inkább terjedő coeliakia-ra, amit sajnos sokan tudatlanság miatt divatként élnek meg. Hangsúlyozta, az ilyen rendezvények segíthetnek benne, hogy az érintettek valóban felismerhessék a betegségüket, viszont akik nem érintettek benne, azok pedig ne terheljék feleslegesen a vendéglátó egységeket, akik felé egyre nagyobb számban érkeznek coeliakia-t figyelembe vevő igények.

 

A konferencia kóstoltatással zárult, amivel kapcsolatban mindenképpen meg kell jegyezni, hogy olyan kimagasló ízeket lehetett érzékelni <főként a péksütemények terén>, amit szinte csak gyermekkorunkkor lehetett tapasztalni, ugyanis a termékek azokat az ízeket idézték.

 

A kóstoló után a Séflub szokásos gyűlésével folytatódott a program, ahol az elmúlt egy hónap eseményeit és a Magyarország étele (www.magyarorszagetele.hu) és OKÉS Országos Közétkeztetési (www.etrendegyesulet.hu/okes) szakácsversenyek jelenlegi állásáról számoltak be a vezetők.

 

A Séfklub következő gyűlésére 2018. március 5-én kerül sor, ahol a mentális egyensúlyra helyeződik a fő hangsúly.

 

További képek IDE KATTINTVA elérhetők!