Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete 2018. május 26-án a Budapesti Gazdasági Egyetem tankonyháján első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal rendezte meg Magyarország étele 2018. elnevezésű, élőmunkás, melegkonyhai szakácsversenyét, melynek fővédnökségét Dr. Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vállalta magára.

A döntőben 12 csapat mérte össze tudását és gondoskodott a versenyélményről, amely verseny a szervezők reményei szerint az éttermi kultúra továbbfejlesztése és a minőségi gasztronómia első állomása lehet.

A sajtótájékoztatón kiderült, a versennyel egy hatalmas presztízsű, hazai szakácsverseny életre hívása volt a cél, melynek során kiváló szakácsok prezentálásában olyan új ételek születtek, melyben a vidék és a hazai termelés is visszaköszönt. Ezen felül pedig az identitástudat erősítése és a hagyományok átmentése is a céljaik között szerepelt.

„Célunk, hogy minden évben olyan új ételek szülessenek, amik legalább akkora ívű pályát járhatnak be, mint például a gulyásleves, amit szinte a világ minden táján ismernek. Meggyőződésünk, hogy az elmúlt időszakban a magyar konyha méltatlanul került a háttérbe és ennek következményeként legalább hatvan éve nem is nagyon születtek olyan új ételek, amiket a szakma elterjeszthetett volna a melegkonyhás egységek kínálatában, hogy ezáltal beépüljenek a köztudatba és a gasztrokultúránkba. Ezért gondoljuk azt, hogy ez a hazai szakácsverseny életre hívása fontos lépcsőfok lehet a jövő gasztronómiájának meghatározásában.” – fogalmazott Asztalos István az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke.
A 2018. május 26-ai döntő legnagyobb presztízsét az adta, hogy a győztes lett „Magyarország étele 2018” megalkotója, ő pedig nem más, mint a Mangó étterem képviseletében Nótár László és segítője Hosszú Ivett Kamilla Az ételt megalkotó csapat neve a „Mintha anyám főztje volna” volt, az étel pedig a „Belfegor” fantázianevet kapta.


A versenyen a sajtó képviselői is szavazhattak, mely alapján a „Sajtó különdíjat” a Gulyáságyú fantázianevű csapat, név szerint Balázs Gergő és Kasuba László kapták, „Disznóságok evolúciója huszárosan” nevű ételükért.

A szervezők a folytatásban várják azon szállodák és vendéglátóipari egységek jelentkezését, akik a projektbe való csatlakozással plusz forgalmat generálnának. Ugyanis a győztes ételt igyekeznek a melegkonyhás egységekben elterjeszteni, akiknek ehhez szerződésben kell vállalniuk a részvétel feltételeit. Ilyen feltétel, hogy minden résztvevő egységben kínált Magyarország étele ellenőrzésre kerül, amivel a minőség hosszú távú fenntartása a cél.

Ugyanakkor újításnak számít, hogy Magyarországon először minden adag étel egy kis zászlócskával kerül majd felszolgálásra, amelyen elhelyezésre kerül egy egyedi azonosító kód, melyet a www.magyarorszagetele.hu oldalon tudnak leellenőrizni. Így könnyedén kiderül a kód szerepel-e az adatbázisban? Tehát könnyedén leellenőrizhető, hogy szerződött és ellenőrzött partnereken keresztül szerezték-e be, azaz eredeti-e az étel. Éppen ezért kizárólag ilyen zászlócskával ellátott ételt lehet majd Magyarország ételének hívni, mely zászló az étel kötelező eleme. A fogyasztóknak az étel árán felül a zászlóért fizetni nem kell.
A szervezők elmondták, hogy lehet majd vele nyerni, ugyanis a megfelelő kód megadása egy Magyarország étele 2018. kupont ér, amit a résztvevő egységekben tudnak majd beváltani.

A projekt a turistaszezonban már elérhető lesz, ugyanis a Belfegor értékesítése 2018. június 27-én kezdődik a csatlakozó éttermekben. A részt vevő egységek listája a www.magyarorszagetele.hu/lelohelyek oldalon elérhető.
A szervezők utaltak rá, hogy hamarosan egy a projektet népszerűsítő akcióval hallatnak magukról, mégpedig egy nagyszabású szakácsfelvonulást terveznek.
A döntős ételek ITT a díjkiosztó ünnepség képei pedig ITT ELÉRHETŐEK!
A Magyarország étele 2018. szakácsversenyről:
A verseny rendezői olyan innovatív, de populáris ételek nevezését várták, mely alkalmas lehet arra, hogy „Magyarország étele 2018” címet elnyerje.
Elvárás volt, hogy az étel a legtöbb átlagos felszereltségű konyhán elkészíthető legyen és értékesítési szempontból is megfeleljen a magyar igényeknek. Fontos szempont még, hogy a tradícióra, a hazai alapanyagok megjelenésére hangsúly kerüljön, egyben a magyar étkezési szokásoknak is megfeleljen az étel, melynek nettó 1500 Ft/adag nyersanyagnormából kell kijönnie.
A döntőbe jutott ételek fantázianevei <ábécé sorrendben> a következők:
>> A Rónasági Vénusz!
>> Álmos bárányka
>> Bece-neve: pörkölt
>> Belfegor
>> Botond triós
>> Disznóságok evolúciója “Huszárosan”
>> Györök gyöngye
>> Herbária Hungarikum Riserva
>> Mangalicaszűz Árpád-házi módra
>> Nyárikonyha Kiss gyöngye
>> Sertéstál
>> SiófoKi fordított Csülök.
A zsűrizés során a pályamunkák egy-egy sorszámot kaptak, amit kizárólag a szervezők ismertek, a versenyzők nem, ezt juttatták el a zsűri felé, így ők a számokkal ellátott ételeket bírálták. A szervezők így érték azt el, hogy az étel értékelésénél kizárólag az étel számítson és a zsűrit semmi ne befolyásolhassa.
A hét fős kóstolózsűri tagjai voltak:
- Varga Károly – Zsűrielnök – Többszörös olimpiai-, Európa-, és világbajnok, Venesz- és kétszeres Aranysapka díjas. A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt birtokosa.
- Ács Lajos – Mesterszakács. A dunabogdányi Forgó étterem konyhafőnöke.
- Hidvégi Hedvig – A Budapesti Gazdasági Egyetem delegáltja – Szakoktató, Főiskolai tanársegéd, Oktatás támogatási koordinátor, Élelmiszermérnök
- Kelemen Helmut – Mesterszakács, szakoktató. Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének alelnöke
- Kerekes Sándor – Csókafészek étterem kreatív séf, Őshonos delikát tulajdonos, Szakácskönyv a magyar szürkéhez szerző
- Nemeskövi Dénes – Háromszoros olimpiai-, és világbajnok, Venesz-, és Fehér sapka díjas mesterszakács
- Várhelyi Miklós – Szakács szakoktató, Olimpia bajnok, Venesz-, és Aranysapka díjas mesterszakács
A verseny további részletei a www.magyarorszagetele.hu weboldalon elérhetők.
Szakmai partnerek:
- Nemzeti Agrárgazdasági kamara
- Pest megyei és Érd megyei jogú városi Kereskedelmi és Iparkamara
- Egészséges Táplálkozásért Egyesület;
- Biokontroll Hungária Kft.;
- Biokultúra szövetség.
- Magyar Hajdina társaság
A verseny támogatói:
- Aviko;
- Gasztro Prémium Kft.
- Helit Kft;
- Mirbest
- Oldalas magazin
- Pannon Porcelán kft.
- Lillafüredi ásványvíz
- Caffe Service Kft.
- Pera Cafe