2019. március 4-én a budaörsi Friedmann házban került megrendezésre a Chef workshop, melyen a Ni-Ka Cafe által forgalmazott termékeket, gépeket és szolgáltatásokat ismerhették meg a jelenlévők, valamint instant és szemes, arabica és robusta kávét is kóstolhattak a séfek.
A gyűlés előtt Friedrich Antal ismertette a pontozási szisztémát, melyet az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete az elmúlt fél évben kifejlesztett és amely élesben a Magyarország étele 2019., majd az Okés Országos Közétkeztetési szakácsversenyeken kerül tesztelésre, hogy aztán több helyen bevethessék azt, tisztítva és hitelessé téve a zsűrizési feladatokat.
A gyűlés rövid köszöntővel kezdődött, majd a Ni-Ka Cafe ügyvezetőjének, Vajas Lászlónak az előadása következett, akitől megtudtuk, hogy cégünk 2007 nyarán alakult azzal a céllal, hogy minőségi kávés szolgáltatást biztosítson a mindennapokban. Elkötelezett hívei a minőségnek, ezért a Tchibo Coffee Service és a Nestlé Professional szerződött partnereként állnak ügyfeleik rendelkezésére.
Teljes mértékben az “out of home” (házon kívüli fogyasztás) piac számára kínálnak professzionális megoldásokat. Az intézményi és kereskedelmi vendéglátástól kezdve a büfékig, a benzinkutakig, irodákig minden terület számára forgalmaznak, a sajátos igényeket kiszolgáló termékeket, emellett szakmai képzést is adnak partnereik részére. Cégük üzletfilozófiája:
“MEGOLDÁST KÍNÁLUNK, NEM CSUPÁN TERMÉKET.”
Cégük a szállodai és rendezvényszervezési vonalon is teljes szolgáltatásra törekszik. Komplett megoldást kínálnak a hotelek, panziók, rendezvényes cégek részére a reggeliztetés és rendezvény lebonyolítás minél egyszerűbb és színvonalasabb kiszolgálásához.
A meleg reggeli italok kínálatára nyújtanak megoldást az óránként 4-500 adagos teljesítményre képes asztali ital automaták, melyekhez cégük kávé és egyéb forróital különlegességek széles választékával áll partnerei rendelkezésére.
Cégük jelenleg közel 800 elégedett partnerrel rendelkezik. Számukra nagyon fontos partnereink teljes mértékű elégedettsége. Ezért magasan képzett kollégáik állnak partnereik rendelkezésére a nap 24 órájában.
Az előadást kávékóstoló követte, ahol a jelenlévők megízlelhették a különböző kávékat és megismerhették a kávéfőzési technológiákat.
A kóstolót szünet után szokás szerint a szakami rész következett. A teljesség igénye nélkül témaként felmerült:
- A XXI. Séfbál, melyet harminchét cég támogatott, és a bálozók száma is elérte a maximumot.
- A Mirbest és a Helit Kft. által megrendezendő nagyszabású rendezvény.
- A Magyarország étele 2019. és az OKÉS Országos Közétkeztetési szakácsversenyek, melyek hamarosan megrendezésre kerülnek.
- A versenyek pozícióinak és feladatainak felosztása is lezajlott, így véglegessé vált a döntőkben résztvevő segítők névsora.
- Valamint témát adtak a kamarai Mesterképzéssel kapcsolatos előre lepések, melyek a tagság áldozatos és szakmai munkáját dicséri.
A Chefklub workshop áprilisban folytatódik, ahol a Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal (NÉBIH), valamint a 28/2017 (V.30.) FM önellenőrzési rendelet kerül górcső alá, melyet a Séfek <az előzetes visszajelzések alapján> már nagyon várnak.