X. OKÉS Országos Közétkeztetési szakácsverseny, íme a versenykiírás

2021-ben az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete (Séfklub), a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola, a Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatal (Nébih) szakmai partnerségével újra meghirdeti az OKÉS Országos Közétkeztetési Szakácsversenyt, melyre várják az ország minden tájáról azon versenyezni kívánó közétkeztetőket, akik összemérnék tudásukat, vagy megméretnék magukat.

A verseny fővédnökségét:

  • Dr. Semjén Zsolt Miniszterelnök-helyettes
  • Dr. Nagy István Agrárminiszter,
  • Dr. Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettese és
  • Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
  • Horváth Vilmos a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Turizmusért felelős alelnöke vállalta magára.

A verseny kiemelt célja a közétkeztetők inspirálása-, és tudásuk bővítése mellett, az ellátási lánc rövidítése, a fenntartható gasztronómia társadalmi jelentőségének fókuszba állítása. További cél a közétkeztetés és a benne felkínált ételek modernizálása, a mai kor követelményeihez igazítása, technológiai megújítása, azok egészségesebb elkészítése.

Az idei év témája: „Fenntartható jövő!”

Dr. Rétvári Bence miniszterhelyettes a sajtótájékoztatón elmondta, hogy:

„az elmúlt tíz évben a kormány célul tűzte ki, hogy minél többeknek, minél egészségesebben biztosítsa a közétkeztetés lehetőségét. A jövő évi költségvetés rekordösszegével együtt 2010 óta csaknem háromszorosára növelte a kormány a közétkeztetés forrásait. Bővítették a jogosulti kört, és mivel olyan szabályok léptek életbe, amelyek egészségesebb ételek elkészítését írják elő, emelték az ehhez szükséges forrásokat”

Dr. Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója elmondta:

„a járványidőszak fokozott kihívást jelentett a közétkeztetést végző vállalkozásoknak, ezért nem az ellenőrzésre és a szankcionálásra helyezték a hangsúlyt, hanem a segítő, informáló tájékoztatásra, a tanácsadásra.”

„A közétkeztetők nem csupán a jó ízekért felelősek, hanem a gazdaságos működtetésért és a jogszabályoknak való megfelelésért is. Ezért a napi munkához kapcsolódva sok számolni és tervezni valójuk van, ezért kiemelkedően fontosak az inspiráló versenyek. Szervezőként fontos számunkra, hogy reálisan gondolkodva, ténylegesen a kínálatba építhető receptúrák születhessenek. A közétkeztetésben az ételek beltartalma a lényeges, mert az ilyen ételek prevenciós hatással is bírnak. Szeretnénk, ha sokkal több hazai természetes alapanyag kerülhetne a közétkeztetésbe és ezzel arányosan kevesebb mesterséges. A verseny üzenete, hogy a külcsín mellett a belbecs számítson!” – fogalmazott Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke.

A bio alapanyagokról azt mondta: a közétkeztetésben nem szükséges közbeszerzést kiírni a bio alapanyagokra, ezt kevesen tudják, ezért is szeretnék felhívni a közétkeztetők figyelmét, hogy nézzenek utána, milyen biotermékeket tudnak beszerezni és felhasználni.

A szervezők a versenyben a magyarországi realitásoknak megfelelő, nagy adagszámban elkészíthető, étvágygerjesztő, kiváló ízharmóniájú 3 fogásos menü megalkotását/elkészítését várják a nevezőktől.

Egy reális, alacsony nyersanyagnormából (nettó 450 Ft/fő) kell a 3 fogásos menüt elkészíteni, a 37/2014 EMMI rendelet 11-14 éves korcsoportjára vonatkozó nyersanyag-kiszabati előírás alapján.

A versenybe az ország minden tájáról érkezhetnek nevezések a versenyezni kívánó csapatoktól, így a nevezésekben megmutatkozik majd a hazai szakemberek tudása, kreativitása.


A versenykiírás az alábbi gombokra kattintva elérhető:

Versenykiírás >>>

Nevezési lap >>>

Receptúra sablon >>>

HÍR védjegyes termékek listája >>>

A verseny során készülő ételek kötelezően használandó alapanyagok:

  • bármilyen BIO minősítésű alapanyag,
  • Naszálytej Zrt. Fittej tejföl 20%, és
  • bármely Hagyományok, Ízek, Régiók (HÍR) védjegyes termék (lista mellékelve) és/vagy bármilyen eredetmegjelöléssel és földrajzi jelzéssel Uniós oltalom alatt álló mezőgazdasági termék és/vagy élelmiszer.

A verseny menete:

A zsűrizés során a pályamunkák egy-egy sorszámot kaptak majd <amit a döntő napjáig kizárólag a szervezők ismerhetnek, a versenyzők nem>, ezt juttatták el a zsűri felé, így ők a számokkal ellátott ételeket bírálják. A szervezők így értik el, hogy az étel értékelésénél kizárólag az étel számítson.

A verseny a döntővel zárul, ahol már az is eldől, hogy melyik csapat lesz a „2021-es év Közétkeztetője”. A döntő ősszel, a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola tankonyháján kerül megrendezésre.

A verseny további részletei a www.etrendegyesulet.hu/okes weboldalon elérhetők.

OKÉS Országos Közétkeztetési szakácsverseny szakmai zsűritagjai a következők:

  • Endrédi Zsolt: Zsűrielnök, Mesterszakács, az art’otel konyhafőnöke
  • Bereznay Tamás: mesterszakács, a Korhely faloda és daloda étterem konyhafőnöke
  • Hortobágyi Péter: szakácsinstruktor, Közétkeztetési európai bajnokság bronzérmese
  • Pálvölgyi Zoltán: Konyhafőnök, Rengő Bisztró
  • Szabó György: üzletvezető, séf, Vaskohász étterem
  • Várhelyi Miklós Szakács szakoktató, Olimpia bajnok, Venesz-, és Aranysapka díjas mesterszakács
  • Zsidákovits Richárd: Executive Chef – FlyBy Steakház

Gyerek zsűri:

  • Pimvicska-Danyi Lara (10 éves)
  • Canizzo Benedetta (17 éves) a Dobos C. József szakiskola tanulója, az “OKÉS” szakácsverseny gyerekzsűrijének elnöke
  • Pimvicska-Danyi Botond (13 éves)
  • Gyuris Botond (12 éves)

Az OKÉS Országos közétkeztetési szakácsversenyhez együttműködő szakmai partnerként csatlakozott:

  • Agrárminisztérium (AM)
  • Nemzeti élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal (NÉBIH)
  • Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK)
  • Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK)
  • Biokontroll Hungária Kft.
  • Biokultúra szövetség
  • Egészséges Táplálkozásért Egyesület (ETE)

Az OKÉS Országos közétkeztetési szakácsversenyhez támogatóként csatlakozott: