Séfklub: Határ a csillagos ég!

Séfklub: Határ a csillagos ég!

  2018 november 5-én a budaörsi Friedmann házban volt a Chef workshop megtartva, melyen a Bonduelle termékeit ismerhették meg a jelenlévők, valamint ezekkel a termékekkel készült ételeket kóstolhattak a séfek.   A gyűlés rövid köszöntővel kezdődött, majd a Bonduelle vállalatcsoportot Bartók Gabriella a Foodservice Business Development Manager-e mutatta be. Megtudtuk, hogy a Bonduelle cég több mint 150 éves múltra tekinthet vissza, 1.559,6 millió EUROs forgalmat bonyolít, 10.000 munkatársat foglalkoztat, 18 országban, 42 gyára van, 100.000 hektáron gazdálkodva, 4.600 termelővel dolgoztat, és a Bonduelle termékeket 80 ország forgalmazza.   Valamint megtudtuk azt is, hogy cégük egyedülálló szakmai tudása lehetővé teszi, hogy az igen széles és változatos kínálatban elérhető termékek megőrizzék természetes jellegüket, eredeti ízüket és tápértéküket. A Bonduelle konzervek között megtalálhatóak a hagyományos zöldségek, a különböző keverékek, illetve az egyéb – vendéglátóiparban gyakran…
Tovább
Séfbál, huszonegyedszer! Már lehet jelentkezni!

Séfbál, huszonegyedszer! Már lehet jelentkezni!

  2019-ben közösen rendezi meg a Hotel Benczúr és az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete a XXI. Séfbált, melynek címe:   “…A GYÖKEREK ADNAK TARTÁST…”   A Séfbál fővédnöke: Nemeskövi Dénes, háromszoros olimpiai- és háromszoros világbajnok, Venesz-díjas séf, a bál egyik alapítója.   A Jubileumi Séfbál díszvendégei: Kocsonya Kálmán, Mesterszakács, a Letenyei Lajos Gimnázium Szakgimnázium és Szakiskola szakmai igazgatóhelyettese, valamint Varga Károly, többszörös olimpiai-, Európa-, és világbajnok, Venesz- és kétszeres Aranysapka díjas szakács. A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt birtokosa.   A vacsoráról <a házigazda szerepében> Tégel Imre és a meghívott vendégséfek gondoskodnak majd. (A Séfek névsorát és a menüt később tesszük közzé!)   Időpont: 2019. február 9. szombat,  18 órától   Helyszín: HOTEL Benczúr, Budapest terem (1068. Budapest, Benzúr utca 35.)   Részvételi díj: 13.990,-Ft/fő, amely a következő szolgáltatásokat tartalmazza: üdvözlő koktél bőséges svédasztalos vacsora…
Tovább
Hagyományos és reform pékáruk a Chef workshop-on

Hagyományos és reform pékáruk a Chef workshop-on

Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének október havi taggyűlésére a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Mándy Iván Szakközépiskolája és Szakiskolájában került sor.     Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének október havi workshopján Gere pékség termékei mutatkoztak be.   A Gere Pékség részéről Sántha Andrea, Kolozsvári Péter elmondta, hogy cégükkel mindent, amit tesznek a hosszú távú fejlődést szolgálja. Ragaszkodnak a hagyományos receptúrák megőrzéséhez, de modern technológiákat és technikai megoldásokat is alkalmaznak. Valamint a fogyasztók érdekeit szem előtt tartva gondosan válogatják meg alapanyagainkat, gazdagon töltik meg töltelékkel süteményeinket és mindig rászánják azt az időt, amit a hagyományos előállítási folyamatok igényelnek. Az 1936-ban alapított cég vezetésében jelenleg már a harmadik generáció igazgatja az 1100 négyzetméteren elterülő pékséget. A vezetés fiatal kora ellenére úgy gondolja, hogy a legfontosabb, amit tehet hosszú távú fennmaradásuk érdekében az, hogy…
Tovább
Tengerentúli alapanyagok a Séfklub gyűlésén

Tengerentúli alapanyagok a Séfklub gyűlésén

  Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének őszi ülésszakának első gyűlésére a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Mándy Iván Szakközépiskolája és Szakiskolájában került sor.     A taggyűlést megelőzően a Séfklub tagjai (12 fő) tesztet írtak, mely PILOT projektként lett kivitelezve, ugyanis arra a jövőben lényegesen többször fog sor kerülni. Ennek oka, hogy az iparágat érintő jogalkotásban, döntéshozatalban és állami intézményekben esetlegesen felmerülő kérdéseket valódi, a gyakorlatban is aktív Séfek válaszolják meg, fokozva ezzel a szakmai realitásokat. Ezzel pedig az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete egy új, gyorsreagálású formát, egyben szolgáltatást vezet be, mely szellemi tőkét együttműködési megállapodások alapján mindenki igénybe is veheti majd a jövőben.   Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének szeptember havi workshopján az Amarin Corporation Kft. termékei mutatkoztak be.   A Kft. részéről Bődy László elmondta, hogy cégük célja a…
Tovább
Nem hivatalos világrekord: Magyarország étele 2018. Zánkán

Nem hivatalos világrekord: Magyarország étele 2018. Zánkán

[caption id="attachment_1466" align="aligncenter" width="850"] Fotó: Botár Gergely/kormany.hu[/caption]   2018. augusztus 28-án Zánkán, az Erzsébet táborok zárásaként nem hivatalos világrekord született, ugyanis melegkonyhai szakácsversenyben győztes ételt talán még soha nem tálaltak fel 1800 adagban. Kelet Európa talán egyik legnagyobb konyháján, a zánkai Erzsébet-táborban kedden az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete segítségével készítették el és szolgálták fel Magyarország ételét a táborozó gyerekeknek.   „Év végéig várhatóan 126 ezren jutnak el az Erzsébet-táborokba, a programokra a kormány 4,4 milliárd forintos költségvetési támogatást biztosít. Az Erzsébet-táborok népszerűsége egyre növekszik, tavaly már több mint százezren vettek részt a különféle programokon” – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Zánkán, melyet Asztalos Istvánnal, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnökével tartott.   Rétvári Bence a Magyarország étele kezdeményezést méltatva jó példának mondta, hogy a séfek…
Tovább
Jótékonysági főzésen a Séfek

Jótékonysági főzésen a Séfek

Befejeződött a Katolikus Karitász családokért indított programja, melynek keretében közel százötven gyermeket ajándékozott meg kedvezményes táborozási lehetőséggel.   Az egy hetes gyermektábor utolsó napján az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületejótékonysági főzéssel segítette a Katolikus Karitász munkáját. Az idei évben ugyanis a gyermekek étkeztetésén felül, további 100 fő hajléktalan ellátásról is gondoskodtak a Séfek.   Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete és a kollégák, barátok, 16 fővel prezentáltak ebédet a táborlakók részére. A pásztortarhonyához a tarhonyáról Gyuris Gábor, míg a meggyes diós desszertről Horváth Zsolt, a KicsiZsó reggelizőjének tulajdonosa gondoskodott. A főzésre egy 1958-as gulyáságyúban került sor, melyet Morzsik Attila biztosított a főzők és a Súlyos Sasok részére. A nagylelkű felajánlásaikat ezúton is köszönjük!   Schwarcz András meggyes diós süteményt oszt a gyerekek részére.   A karitatív főzésben részt vállalt (abc sorendben): Asztalos István Dankai Laci Déry Gábor Déryné Ly Zsuzsi…
Tovább
Csatlakozz!

Csatlakozz!

  Csatlakozz! Mint ahogy minden folyamatosan változik, úgy az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete is igyekszik felfrissülni, megújulni, sőt akár még „előre is menekülni”. Mivel a hatékonyságunkat <a jövőbeli céljaink megvalósítása érdekében> fokozni kívánjuk, ezért tagfelvételt hirdetünk. Kérjük azokat a Kollégákat, Séfeket, akik kedvet éreznek, és tenni/dolgozni szeretnének a szakma jobbá tételén, valamint részt vállalnának az Egyesület céljainak megvalósításában, csatlakozási szándékukat jelezzék a megadott elérhetőségeinken. www.etrendegyesulet.hu/csatlakozas . A Séfklubhoz tartozni ma már újra presztízs, ezt csak az értheti, aki érezte már annak egységét és a közösségünk szellemét. Számunkra nagy öröm, ha új programokat hívunk életre, valamint régi programokat őrzünk/újítunk meg. Igyekszünk a szakma minden rétegéből valós problémákat felszínre hozni, mert megoldani csak azt lehet, amit észre is veszünk. Abban hiszünk, hogy a vendéglátásra nem lehet egyoldalúan tekinteni. Csapatként működünk és úgy…
Tovább
A magyar turisztika és séfek ünnepe lett mára valóság – Séfparádé 2018.

A magyar turisztika és séfek ünnepe lett mára valóság – Séfparádé 2018.

Éhező szakácsok tüntettek és juttatták el petíciójukat a Parlament alelnökének. – Akár írhatnám ezt is, de akkor én sem lennék különb, mint azok, akik minden jóból csak a rosszat emelik ki. Így inkább leírom, hogy mi is volt valójában ez a történelmi esemény.   Május 26-án került megrendezésre a Magyarország étele 2018. szakácsverseny a Budapesti Gazdasági Egyetemen, ahol is eldőlt, hogy melyik étel nyerte el ezt a rangos címet. Ez nem más, mint Nótár László, az ajkai Mangó étterem séfjének, és segítőjének Hosszú Ivett Kamillának Belfegor névre keresztelt étele.   A győztes csapat tagjai: Nótár László és Hosszú Ivett Kamilla. A győztes a cím elnyerésével a jogot is megszerezte, hogy a szakács felvonulás élén menjen.   A szervezők, már a versenyt követő sajtótájékoztatón bejelentették, hogy június 27-én egy nagy szabású akcióval kívánják a receptúrát…
Tovább
Ez bizony OKÉS volt – Közétkeztetési szakácsverseny immáron hetedik éve

Ez bizony OKÉS volt – Közétkeztetési szakácsverseny immáron hetedik éve

Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete, az Élelmezésvezetők Országos szövetsége partnerségével 2018. június 16-án a Budapesti Gazdasági Egyetem tankonyháján rendezte meg „OKÉS” Országos Közétkeztetési szakácsverseny elnevezésű, élőmunkás, melegkonyhai szakácsversenyét.     A verseny fővédnökei: Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, és Dr. Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke.   A döntőben 12 két fős csapat mérte össze tudását, melynek legfőbb célja, hogy a közétkeztetésben dolgozók a versenyre való felkészülés során inspirálódjanak és szakmailag fejlődjenek. A szervezők reményei szerint a verseny során született receptúrák <szám szerint 12×3 fogás>, a közétkeztetésben fellelhető paletta színesítése mellett a fejlődés első állomása lehet.   A sajtótájékoztatón kiderült, a versennyel cél volt, hogy a hazai realitásokhoz igazodva, és az annak megfelelő összeg betartásával szülessenek új receptúrák. A versenyben a nyersanyagnorma nettó 350 Ft…
Tovább
Az ajkai Mangó étteremben született Magyarország étele 2018-ban

Az ajkai Mangó étteremben született Magyarország étele 2018-ban

Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete 2018. május 26-án a Budapesti Gazdasági Egyetem tankonyháján első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal rendezte meg Magyarország étele 2018. elnevezésű, élőmunkás, melegkonyhai szakácsversenyét, melynek fővédnökségét Dr. Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vállalta magára.   A résztvevők…   A döntőben 12 csapat mérte össze tudását és gondoskodott a versenyélményről, amely verseny a szervezők reményei szerint az éttermi kultúra továbbfejlesztése és a minőségi gasztronómia első állomása lehet.   Magyarország étele 2018. szakácsverseny egyedi gyártású, 18 karátos arannyal díszített díjai, melyet a pécsi Pannon Porcelán kft. biztosított…   A sajtótájékoztatón kiderült, a versennyel egy hatalmas presztízsű, hazai szakácsverseny életre hívása volt a cél, melynek során kiváló szakácsok prezentálásában olyan új ételek születtek, melyben a vidék és a hazai termelés is visszaköszönt. Ezen felül pedig az identitástudat…
Tovább
Vörösáruk a Séfklub workshopján

Vörösáruk a Séfklub workshopján

2018. május 7-én a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Mándy Iván Szakközépiskolája és Szakiskolájában gyűlésezett a Séfklub.     Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének idei ötödik gyűlésére a Mándy Iván Szakközépiskolája és Szakiskolájában került sor, és ahol a folytatásban a Séfklub gyűlései rendszeresek lesznek.   Asztalos István, nyitotta meg a gyűlést, mégpedig a soron következő versenyekkel kapcsolatos beszédével. Majd kitért arra is, hogy az ÉTREND a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mesterképzés megújítását feladatul kapó bizottságba is tagokat delegált.   Az egyesületi ügyek közt <a teljesség igénye nélkül> említésre kerültek a hamarosan megrendezendő Magyarország étele 2018. (www.magyarorszagetele.hu), valamint az OKÉS Országos Közétkeztetési szakácsversenyek (www.etrendegyesulet.hu/okes). Az Ország ételével kapcsolatban megismertette az éttermek részére kidolgozott rendszer részvételi feltételeit, és kérte a kollégákat, hogy értesítsék egymást, értesítsék az üzleteket, hogy minél szélesebb körben sikerüljön kiterjeszteni…
Tovább